Bölcsődénk bemutatkozása

„A kisgyermek fejlődésének szabadsága nem azt jelenti, hogy egyszerűen magukra hagyjuk, hanem, hogy segítő szeretettel emeljük köré a megfelelő környezetet… Minél tökéletesebb a környezet, annál kevesebb beavatkozásra van szükség a felnőtt részéről… Arra kell törekedni, hogy a gyermek mindent, amire képes önállóan el is végezhesse.”
Maria Montessori
Hosszú várakozás előzte meg, hogy a Farmosi Gólyavár Bölcsőde falai közt gyermekzsivaj, hangos kacagások és olykor-olykor sírások hangjai legyenek hallhatóak. 2023. október 25-én a működési engedélyt kezébe foghatta Horváth László, polgármester úr és jómagam Radics Réka, bölcsődevezető. Mely után sebes léptekkel, de kellő szakmaisággal elindult az élet az épület falai között.

                 2023. november 2-án reggel félénk gyermekekkel találkozhattunk a csopotszobákban, akik mára már rutinos bölcsisekké váltak. Az intézményben dolgozók célja, hogy a hozzánk járó gyermekek derűs, kiegyensúlyozott légkörbe érkezzenek meg, ahol az egyéni igényeket is figyelembe vesszük. A kisgyermekeket csoportonként két-két kisgyermeknevelő kíséri figyelemmel, akik munkáját a bölcsődei egységben két fő dajka segíti. A mindennapi étkezésben egy fő konyhai kisegítő áll a rendelkezésükre. A szülőkkel/törvényes képviselőkkel való kapcsolattartás fontos, és elengedhetetlen a gyermekek gondtalan fejlődése érdekében. Így további célunk a nyitott és őszinte kommunikáció szülők/törvényes képviselők és az intézmény között.

               A bölcsőde nyitvatartása munkanapokon 6:30-tól 17:30-ig lett meghatározva, hogy a munkába járást támogassuk és mindenki napja zökkenőmentes lehessen. A bölcsődei nevelés-gondozás a családok segítéséről, a gyermekekről való gondoskodásról, elfogadásról, türelemről, toleranciáról szól. A bölcsődei nevelés középpontjában a kisgyermek, és közvetett módon a kisgyermeket nevelő családok állnak.

               Bölcsődei nevelés fő feladatai között szerepel a családok támogatása és annak erősségeire építve a szülői kompetencia fejlesztése; egészségvédelem, az egészséges életmód megalapozása; az érzelmi és társas kompetenciák fejlesztés; a megismerési folyamatok fejlődésének segítése. Továbbá alapvető szempont, hogy a bölcsődei élet a kisgyermek számára élményt nyújtó, részvételre motiváló, tanulási tapasztalatokat biztosító legyen. Valamennyi tevékenység, élethelyzet alakításának módszertani alapja az egyéni bánásmód érvényesítése, a gyermek pozitív önállósági törekvéseinek, önértékelésének erősítése.              
 
                    A kisgyermekek mindennapjait a kisgyermeknevelők a sokféle tevékenységgel színesítik, melyben segítségükre van a szobai játékok széles köre a nagymozgásos játékok használata mellett a finommotorikát fejlesztő eszközök is. A szobában és az udvaron biztosítjuk a megfelelő mozgásteret. A napi élet része, a levegőztetés. Mely a szakmai szabályoknak megfelelően zajlik, hisz a friss levegő elengedhetetlen számukra, melynek egészségfejlesztő hatása van. Az önállósági törekvések támogatása során a gondozási műveletekben való aktív részvétel lehetőséget ad a praktikus mozgások gyakorlására, finomítására is. A vers, mese nagy hatással van a kisgyermek érzelmi és értelmi fejlődésére, valamint a szociális fejlődésre. Ezért nem telhet el úgy nap, hogy a könyvek nem kerülnek a „kis gólyák” kezébe. Zenei élmény átélésére teret adnunk a hozzánk járó gyermekek részére, tapasztalatszerzésre ad lehetőséget a környezet hangjainak megfigyelése, a kisgyermeknevelő ének- és beszédhangja, spontán dúdolgatása, ritmusos szövegmondása, dallam és ritmushangszerek hallgatása, a megszólaltatása, a közös éneklés. Az alkotó tevékenységek (rajz, gyurmázás, festés, ragasztás) sem maradhatnak el, hiszen a biológiai, az emocionális és a kognitív fejlődés alapvető része. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk a környezet aktív megismerésére, az egymásról és a környezetünkről való gondoskodásról. Távlati célunk, hogy az intézményünk Madár intézmény címet elnyerje. Ennek kapcsán már a megfelelő lépéseket megtettük.

               2023. december 6.-án ünnepélyes keretek között került átadásra a már működő Farmosi Gólyavár Bölcsőde. Mely alkalmával beszédet mondott Horváth László polgármester úr, Czerván György országgyűlési képviselő, és jómagam. Az esemény alkalmával a résztvevők betekintést nyerhettek az intézményben folyó szakmai munkába, megtekinthették az épületet, a játszóudvarunkat. A gyermekek a Mikulást énekkel és csengőszóval várták, melyet meg is hallott és boldogan lépett be a csoportszobába. Nem mindennap találkozhatunk a Mikivel, így volt aki félénkebben fogadta, de akadtak nagyon bátrak is a csoportban. Zárásként vendégül láttuk az érdeklődőket és kellemes beszélgetések részesei lehettünk. Köszönjük az érdeklődőknek a megjelenést.

               A Gólyavár Bölcsőde rövid fennállása alatt is nagy támogatásra tett szert, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak Oláh-Juhász Barbarának a vendégváró-hazaváró ajtó dekorációt, Lampért-Kármán Tímeának, a Pazar - Gyerekruha, játék tulajdonosának a játék felajánlást, Liget Közért tulajdonosának és családjának a Mikulás zsákjának kincseit, Dohány Kft. képviselőinek a játék felajánlását, Vadadi Adrienn írónőnek a mesekönyvet, Berg Judit írónőnek a mesekönyveket, MotoKidz Kft-nek a műanyag kismotorokat, Simba Toys Hungaria Kft.-nek a 7 karton játékot, Hasbro Magyarországnak a játékokat, LEGO Hungária Kft.-nek a Lego játékokat. Nem utolsó sorban köszönjük a Czerván György, országgyűlési képviselőnek, Farmos község képviselőtestületének tagjainak és dolgozóinak a megannyi segítséget, mely nélkül nem valósulhatott volna meg a mi „Gólyavárunk”.

Tájékoztatni szeretném a kedves Olvasót, hogy amennyiben érdeklődnek a bölcsődei ellátás iránt korlátozott mennyiségben van még lehetőség beiratkozni a Bölcsődébe. Érdeklődni munkanapokon 9:00 -12:00 között van lehetőség Radics Réka, bölcsődevezetőnél a + 36 20 22 85065 telefonszámon, vagy a bolcsode@farmos.hu email címen, személyesen hétfőnként 10 és 12 óra között, szerdai napokon 14 és 16 óra között, vagy előre egyeztetett időpontban.
 
Radics Réka
bölcsődevezető